mint szürke fátyol
az októberi égen
felhő gomolyog
szitáló esőben jár
minden balga gondolat

mohol, 2016. október 11.

hazugságokba
rejtett csaló ölelés
éleszt maró kínt
s néma csend telepszik meg
a kopottas háztetőn

mohol, 2016. október 9.

könnycseppeket fest
a kora őszi hajnal
gyűrött pergament
gyűjt elhaló álmokat
magányosság mezején

mohol, 2016. október 8.

       

a gondolatot Ildikó Orbók "hírLevél" című alkotása ihlette

illusztráció: az a csodálatos fotó

csodára várva
peregnek el a percek
keserű méreg
lét kelyhének peremén
csillogó cseppjeibe
tükörképed rejteném

mohol, 2016. október 7.

Fáj
Minden
Elvesztettem minden kincsem
Téged
Magam
Becsületem, ha volt is
már régen nincsen
Fakó hétköznappá váltak ünnepeim
A fogyatkozó lépteket már csak az Úr számlálja
s ember ki nem találja
vajon hány leszen még

Zárszámadás?
Megvolt rég
Mindent a mérlegre tettem
Minden jót, s rosszat mit cselekedtem
Az átzüllött éjszakákat, s
léhán elherdált napok tengerét
Könyörgésed
Könnyeid
mit hullajtottál egy emberért
A vért, mely a kezeimen szárad,
A pillanatot is,
mikor még csókoltam a szádat
…
Most?
Már csak az itéletem várom.

Mohol, 2006

Kopottas kabátba öltözik a táj.
Görnyedt háttal tűnik a nyár csendben el.
Sínek közt tétován legelésző nyáj,
Melyet sem juhász, sem puli nem terel.
 
Kóró hajlik a hűvös őszi szélben,
Mint aki rejtett kincsek után kutat.
Cickány fut át a poros úton éppen.
Félénken szedeget elszórt magvakat.
 
Bodzafa hullajt el nem sírt könnyeket
Megfáradni látszik az öreg nyár is,
Koronáján egyre több a korhadt ág.
 
Szürke felhők hoznak hűvös cseppeket,
S a múló nyári égbolt kesereg, hisz
Mint mindig, úgy, az idén is megcsalták.

Mohol, 2016. Szeptember 19.

keserű füstbe
rejtett csaló élvezet
változtat rabbá
rég vágyott pillanatot
maró ízbe vész a csend

mohol, 2016. szeptembere

Elfojtott vágyak felett hullajtanál könnyeket,
míg két sikoly közé ékelődő kín gyötör.
Múltad, s legbelül érzed, jövődön lesz úrrá a rettegés,
hol tested emészti fájdalom, s lelked helyén egy üres gödör.

Újrakezdenéd, de rájössz, ugyanaz az út a talpad alatt.
Megkövült emlékeid között keresel valamit,
majd hagyod rá, csak mert ugyanúgy fáj minden pillanat.

Összemosódott álmok tébolyában fetreng a jelen.
Menekülnél, vakon gázolva át mindenen,

aztán zuhansz megint a porba, hisz túl rövid a lánc a bilincseken.

Mohol, 2014. Augusztus 27.

felelőtlenül megtett ígéreteket
égetni el elkárhozott lelkek tüzén
megtalálni a rég elfelejtett csendet
megfürödni a napban s ébredni üdén

rablánc vájta erekből patakzó jajszót
változtatni át ringatózó dallammá
kiszabadítani börtönéből a jót
mely talán a békém s a békéd hozhatná

és szabad utat adni az értelemnek
új álmokat szőni egy csendes éjszakán
nem félni ha elfojtott vágyak születnek
s válnak valóra a teremtés asztalán

érezni azt hogy minden hang igazat szól
s hogy mindennek így kell lennie így van jól

mohol, 2014. április 16.

szélnek eresztett
vágyak nyögéseiben
elveszett világ
teremt újabb végzetet
sóhaj száll az ég felé

Mohol, 2012 Október 3.