Fáj
Minden
Elvesztettem minden kincsem
Téged
Magam
Becsületem, ha volt is
már régen nincsen
Fakó hétköznappá váltak ünnepeim
A fogyatkozó lépteket már csak az Úr számlálja
s ember ki nem találja
vajon hány leszen még

Zárszámadás?
Megvolt rég
Mindent a mérlegre tettem
Minden jót, s rosszat mit cselekedtem
Az átzüllött éjszakákat, s
léhán elherdált napok tengerét
Könyörgésed
Könnyeid
mit hullajtottál egy emberért
A vért, mely a kezeimen szárad,
A pillanatot is,
mikor még csókoltam a szádat
…
Most?
Már csak az itéletem várom.

Mohol, 2006

Kopottas kabátba öltözik a táj.
Görnyedt háttal tűnik a nyár csendben el.
Sínek közt tétován legelésző nyáj,
Melyet sem juhász, sem puli nem terel.
 
Kóró hajlik a hűvös őszi szélben,
Mint aki rejtett kincsek után kutat.
Cickány fut át a poros úton éppen.
Félénken szedeget elszórt magvakat.
 
Bodzafa hullajt el nem sírt könnyeket
Megfáradni látszik az öreg nyár is,
Koronáján egyre több a korhadt ág.
 
Szürke felhők hoznak hűvös cseppeket,
S a múló nyári égbolt kesereg, hisz
Mint mindig, úgy, az idén is megcsalták.

Mohol, 2016. Szeptember 19.