Szakad.
Unalmasan, kitartón.
Vesémig hatol a nedvesség,
És hiába a kedvesség,
Szomorkás a hangulatom.

Hallgatom
A lezúduló cseppeket.
Hangjuk lassan dübörgéssé válik.
Szívem átveszi a ritmust,
Egy új zenét játszik,
Egy balladát dúdol.
Bár arcomon nem látszik,
Sírok legbelül.

Szeptember van.
Életemben is talán.
Az árnyékok megnyúlnak
A kopottas házak falán,
Lépéseim lelassulnak.
Nem hajt már engem semmi,
Bár szerettem volna lenni
Egy boldog pillanat.

Az eső pedig csak szakad.
Unalmasan, kitartón.
Vesémig hatol a nedvesség,
És hiába a kedvesség,
Elhagynak az álmaim.

Mohol, 2005. szeptember 20