Szakad.
Unalmasan, kitartón.
Vesémig hatol a nedvesség,
És hiába a kedvesség,
Szomorkás a hangulatom.
Hallgatom
A lezúduló cseppeket.
Hangjuk lassan dübörgéssé válik.
Szívem átveszi a ritmust,
Egy új zenét játszik,
Egy balladát dúdol.
Bár arcomon nem látszik,
Sírok legbelül.
Szeptember van.
Életemben is talán.
Az árnyékok megnyúlnak
A kopottas házak falán,
Lépéseim lelassulnak.
Nem hajt már engem semmi,
Bár szerettem volna lenni
Egy boldog pillanat.
Az eső pedig csak szakad.
Unalmasan, kitartón.
Vesémig hatol a nedvesség,
És hiába a kedvesség,
Elhagynak az álmaim.
Mohol, 2005. szeptember 20
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.