Üres papírlap előttem.
Gondolataim kuszaságait vetném rá.
Vajh minek?
Kinek?
Fájdalomból jutott már neked is.
Mindenkinek.
A szép meg,
kihalt már belőlem.
Te még
talán látod az emlékét.
Hiszel bennem kitartón.
Egyenként szeded a mohás téglákat
melyeket raktam magam köré.
Egyetlen mosollyal szakítasz gátakat
S engeded szabadjára szívem.
Megtűrsz,
szeretsz híven.
Lesel, mikor nem vagyok.
Félsz.
Én meg semmit nem adok cserébe neked.
Nem fogom,
nem foghatom a kezed.
Nem járhatom utad.
Nem láthatom az eged
melyen szemed utánam kutat.
Nem lehetek tiszta víz a pohárban,
hogy szomjad oltanám.
Nem lehetek tavaszi fuvallat,
hogy tincseiddel játszhatnám
Könnycsepp leszek a szemed sarkában.
Kezed hozzám ér majd.
Letöröl talán,
vagy halok meg ajkad forró csókjában