Megtört életek mellett megyek el
Nem érdekel a jajszó már
Részegen lépem át a testeket
Ostorom csattogtatom
acsarkodó szájak felett
mint cirkuszban az idomár
…
Ahol nincs már nevük az utcáknak
És hol az ég összefolyik a földdel
Hol az árnyak térdre rogyva járnak,
S a fekete paktumot köt a zölddel
Látszik az én világom.
…
Ne add fel!
Soha nem szabad!
Vívnod kell a harcodat
a létért, melyet
ajándékba kaptál
Könnyező felhő
szivárványfüggönyt takar
Szürkeség éled
…
Megöl a forróság
Az izzadság, olajjal keveredve marja a bőröm
/bárcsak minden ennyire könnyű lenne!/
Laza mozdulattal letörlöm
Ezredszer talán
…
Hatvankettő december kilencedikén
sírtam fel először.
Hiszem
Nem hiába
Mohol, 2006. november 15.
A bejegyzés trackback címe: