Fáj!
Minden!
Elvesztettem minden kincsem.
Téged,
Magam,
Becsületem, ha volt is,
Már régen nincsen
Fakó hétköznappá váltak ünnepeim.
A fogyatkozó lépteket már csak az Úr számlálja,
s ember ki nem találja
vajon hány leszen még.
Zárszámadás?
Megvolt rég.
Mindent a mérlegre tettem.
Minden jót, s rosszat mit cselekedtem.
Az átzüllött éjszakákat,
A léhán elherdált napok tengerét.
Könyörgésed.
Könnyeid,
mit hullajtottál egy emberért.
A vért, mely a kezeimen szárad.
A pillanatot is,
mikor még csókolhattam a szádat.
…
Most?
Az ítéletet várom.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal