Mint űzött vad

Mint egy űzött vad, félek
Fejem zúg, szemeim égnek,
Menekülök, de nem tudom mitől
Egy emlék tör rám. Megfojt, megöl.

Egy anya, halott fia felett,
Kinek két üreg, szemei helyett.
Egy anya, összetört szívével,
Kezében fia véres fejével.

Körülöttem, fejek, lábak, kezek,
Kiégett házak, kínt üvöltő lelkek,
Kacagó gyilkosok, tankok sokasága,
Egy kislány vért fagyasztó kiáltása.

Megerőszakolt anyák s lányok százai,
Kiknek a halál, már a megváltást jelenti.
Csont-sovány apák és fiúk tehetetlenül,
Lesve azt, hogy a sor rájuk mikor kerül.

Karon-ülő csecsemők földön heverve.
Könnyeik, hangjuk, porral keveredve.
Poklok- pokla, de megállni nem lehet.
Golyók üvöltve zúgnak el a fejek felett.

S mint sebzett vad, még ma is rohanok,
Űzve szörnyű emlékektől, olykor felbukok.
Meddig még?! Már örökké futni kell?
Csak egy gúnyos kacaj, de senki nem felel.

Mohol, 2005. Április 6.