Nem érdemlem meg szíved melegét.
Gyarló ez a lélek kit magasztalsz.
Megölelsz némán,
Vigasztalsz.
Könnyeid hullajtod a csendbe.
Rózsafűzért veszel
Összekulcsolt kezedbe,
És imádkozol gyarló lelkemért
Én meg nem értem,
Miért ez a nagy szeretet?

Soha nem fogtam még  kezed.
Porszem sem voltam lábad nyomán,
Sárguló falevél sem ágaidon.
Talán,
Csak egy gyenge tavaszi szellő,
Melyről hitted, hogy a kikelet.
Hogy a tavasz újra eljő, és
Lehet,
Gomolygó felhőket elűzve
Megmarad
Csak Neked,
Mint lepréselt hóvirág,
Imakönyved,
Ki tudja hányadik oldalán.

Te tudod, hogy szeretlek téged.
Álmaimban sétálgatok véled,
Annak a tengernek a partján,
Hol hajó voltál nekem.
Némán fogod a kezem,
És érzed legbelül, mint én,
A valóság,
Ettől sokkal jobban mar,
Hogy magányoddal
Egyesegyedül állsz a világ legszélén.

Mohol, 2005. Szeptember 28.